6 Aug 2012

Kiállítás

VESZÉLYES dolog nyúllyukba mászni. S elfogadni a bolondok eledelét, italát, amitől óriásira nőhetünk, de akár össze is mehetünk. Márpedig az elvárásoknak meg kell felelni, s hogyha úgy tartják, hogy például TŐKEHALAT illik hordani kalap gyanánt, akkor azt kell hordanunk. Legalábbis Lewis Carol Alice Csodaországban című meseregényében mindenképp. 

A kiállítás divatbemutatóval fűszerezett megnyitója 2012. augusztus 15-én, szerdán, délután 6 órától lesz, a Lutheránus Püspökség Reményik Sándor Galériájában (B-dul 21 Decembrie/ Kossuth Lajos utca, 1. szám), ezt követően pedig augusztus 28-ig látogatható a tárlat, naponta 10 és 18 óra között. 

Nagyokat és kicsiket egyaránt szeretettel várunk a kaland- és kalap-próbára!


No comments: