Amikor kicsike voltam, nálunk falun már-már rituálé számba ment a fényképezkedés. Fotós csak különleges alkalmakkor jött a faluba, a konfirmálás volt például az egyik, s olyankor mindenki készíttetett pár fotót cseperedő gyermekeiről. A kép hátteréhez szigorúan kellett egy függöny vagy falvédő és általában az asztalon vagy az ágyra felállítva fotózták az apróságokat. Ahogy egyre inkább megnyilt a határ nyugat felé, egy-két ember fényképezőgépet vett magának (nálunk ha jól emlékszek Kópé volt a fotós) és ezzel keresett egy kis plusz pénzt. A család pedig boldog volt, mert a gyerekekről színes képek készültek anélkül, hogy ezért Szatmárra vagy Szilágycsehbe kelljen menni. Amikor megjelentek az automata nem túl drága fényképezőgépek az már maga volt a csoda, hisz egyre több ember hozzájutott és ha szépen kérted, akkor már te is készíthettél egy-két fotót 24-es vagy 36-os filmre, és ha nem nyitottad ki a gép hátulját, mert megakadt a film, akkor meg is kaptad mind a 24 vagy 36 képet. Ekkor már vicces és felszabadult képek készülhettek sőt cikik is, hisz a fotós már nem válogatta ki csak a jól sikerülteket előhívásra és megnézni se lehetett előhívás előtt, hogy letörölhesd ami nem tetszik. Beadtad a Sootersbe és fél nap vagy egy hét múlva elkészültek a képek, és izgatottan vártuk az eredményt, igaz volt úgy, hogy megszittak, ha elpocsékolódott miattad a film, és végül alig lett normális kép ami bátran bekerülhet a családi albumba.
Ezt a hangulat idéződött fel bennem miközben a békákat fotóztam.
No comments:
Post a Comment